Fej-csontkovácsolás

Koponya-csontkovácsolás avagy Fej- csontkovácsolás, történelme több ezer évre nyúlik vissza az időben. Majdnem olyan régi, mint a csontkovácsolásé. Érdekessége, hogy minden harcos-lovas nép csontkovácsa ismerte a kezelési módot, minthogy csatákban, vadászaton sokszor előfordult, hogy leestek a lóról. A kozákoknál például tábornoki rangot is kaphatott az a csontkovács, aki igazán jól alkalmazta tudományát. Ázsiában inkább kultikus jellegű volt a módszer: sámánbeavatások alkalmával végezték, elősegítve ezzel, hogy a jelölt előbb váljon “látóvá”. Mai napig is tudatzavarok, pszichés panaszok kezelésére alkalmazzák legtöbbször. Európába a görög Kraniosz-szigetről került át. Innen a koponya – cranio – elnevezése is. A kultikus jelleg itt is dominált, főleg papi beavatások alkalmával került rá sor, bár később az Aszklepionokban (ahol a “gyógyító alvás” volt a terápia) név nélkül, sikeresen alkalmazták. A modern orvoslás 1920-ban, William Gardner Shutherland által szerzett róla ismét tudomást, aki különféle szerkezeteket készített, amivel saját koponyacsontjait mozgatta. Annak idején elgondolkodtatott ez a felfedezés. Hiszen az anatómia tankönyvekben is az állt, és áll mindmáig, hogy a koponya csontjai varratokkal kapcsolódnak egymáshoz, amik később összecsontosodnak és ezután már egységes egészként összeállva mindennemű mozgást kizárnak ,mert egy összecsontosodási elmélet csak az anatómia – magyarul bonctan! – szemszögéből igaz! A varratok között lévő “meszes állományt” ha levegő éri (boncolás, műtét, sérülés, stb.) megszilárdul és utána valóban nem mozgathatók el egymás mellett a csontok. Élő emberen a koponyacsontok a légzés ütemére mozdulnak el egymás mellett. (Ezenkívül mérhető az agyfolyadék keringése a véráramlás okozta elmozdulások is.) Az ízületmerevedést elkerülni ,mozgással, átmozgatással lehet.

A koponyacsontok legnagyobb mértékben a születéskor mozdulnak el; ha ezután nem térnek vissza rendes helyzetükbe, akadályozzák az agyfolyadék (liquor) áramlását. Ezeknél a blokkoknál az agyfolyadék összesűrűsödik, nyomást gyakorol az agykéregre, s az e helyről, ebből kiinduló idegeken keresztül a legkülönbözőbb szervek működését befolyásolhatják. A későbbi életszakaszokban a fejet ért ütések, sérülések hasonló bajt okozhatnak. Ezenkívül a sphenobasiláris ízület mozgásmegakadásától függően a “töröknyereg” emelkedett, avagy lesüllyedt állapotban marad, így a benne elhelyezkedő agyalapi mirigy folyamatosan stimulálva van, illetve kiesik a stimulációs mozgás. Azt pedig ismert, hogy az agyalapi mirigy szabályozza a többi belső elválasztású mirigyet.

Az ázsiaiak magyarázata sem tér el különösebben ebben a témában, csak ők a beidegzések helyett a meridiánokra gyakorolt hatásokat említik.

Shutherland kutatásai során felfedezte, hogy ez a mozgás nem csak a fejre vonatkozik, hanem az egész testben, minden egyes szövetben megtalálható. A mechanizmust a koponyacsontok, a keresztcsont, a hártyarendszer és a központi idegrendszer finom mozgása jellemzi az agy-gerincfolyadék áramával. Az újszülöttől az idősekig, az élet minden állomásán megtalálható.

A keleti medicina “Shen – c’hí” néven ismeri ezt a folyamatot. Ennek segítésére több gyakorlatot is kidolgoztak már a régi korok taoistái is, például. Magyar fordításban “koponya – keresztcsonti pumpa” néven találkozhatunk vele. A kezelést mindig a kórtörténet és a fennálló tünetek diagnosztikája előzi meg. A beavatkozás sokszor nem is érezhető, hiszen mm-en belüli mozgáskiesés helyreállításáról van szó. A csontokat kocogtatással, nyomással, vagy egyszerű tartással “igazítjuk helyre”.

Japán módszerben alkalmazott "Omura-teszt". A csontokat kocogtatással kezelik.

Javallatai: Kétségtelen, hogy sok ismeretlen eredetű zavar forrása lehet. Legismertebb eredményeket arcidegbénulásban, migrénes fejfájásban, egyensúlyi zavarokban, keringési és légzési panaszokban, magas vérnyomásban, pszichés betegségekben, emésztési zavarokban, látás és hallászavarokban, tanulási nehézségekben, nyaki illetve gerincbántalmakban szenvedőknél lehetett elérni.